Kísérletek pszichoaktív növényekkel

Mivel a rágás (a száraz levelek rágásával egy későbbi hozzászólásban foglalkozom) és a tea nem működött, személy szerint normál pipadohány szívására alkalmas, úgynevezett gyökérpipát használok a száraz levelekhez – de itt egy hasznos link a bongok kedvelőinek. Csak ülve próbálkozom, mert állva kifolyhatnak alólam a lábaim, és abból nagy esés lehet. Hatszor kellett próbálkoznom, hogy végre sikerrel járjak. Már majdnem feladtam és a Salvia koncentrátumok felé fordultam, de aztán beütött, és azóta általában sikerül jó hatásfokot elérnem. Az első, sikeres próba álló testhelyzetből indult, és szerencsére még azelőtt sikerült elhelyezkednem, hogy elessek és megsérüljek. Azóta csak ülve fogok hozzá. Két kísérlet között időt kell hagyni a szervezetnek, hogy ismét olyan állapotba kerüljön, amiben a Salvia hatni képes. Mondják, hogy a Salvia hatása nagyon egyénfügő, van, aki a száraz levéltől is nagyon komoly élményeket kap, de van, akinek a koncentrátumok se ütnek be. A magam és pár ismerősöm példája alapján azonban a helyes technika és a kitartó próbálkozás a kulcs.
A gyökérpipát kb. 1 grammnyi Salviával töltöm meg, kis darabokra, de nem túl apróra tépkedett levelekkel. Nem tömöm túl sűrűre, hogy azért jól szeleljen – ezt ellenőrzöm is előtte –, de nem is túl lazára, mert azért bele kell férni a pipa dohányterébe. Ha van tűzálló fémháló, az nem árthat a pipa aljában, mert meggátolja az apró darabkák tüdőre szívását. Fontos az erős hőhatás, úgyhogy szükséges a nagy lángra állított gázöngyújtó. Ennek lángját ülve, szálegyenes testtartással (hogy a tüdő nagy felületen vehesse fel a hatóanyagot), nagy kilégzés után beleszívjuk a pipa dohányterébe. A láng mélyen „befolyik” a levéldarabok közé, és egy jó nagy slukkot tüdőre szívunk. A füst meleg és kaparós, de lent tartjuk, majd kifújjuk. Még két ilyen nagy slukk után akár le is tehetjük a pipát az előre odakészített pipatartóba, mert kb. ennyi idő állt rendelkezésre a hatóanyag szervezetbe juttatására. Lehet tovább is próbálkozni, mert nem vált ki toleranciát a Salvinorin A, de én három után rendszerint megállok.
Kb. fél percen belül indul a hatás, ami verejtékezéssel jár, és néha egy belső, csavarodó érzéssel, ami után a térérzékelés megváltozhat. Egy példa: Szobában ülök, mellettem egy segítő – akkor még nem mertem egyedül fogyasztani a Salviát, és végül is jó, ha van az ember mellett valaki, mert néha, jó technikával erős hatást elérve, előfordulhatnak disszociált mozgások, és ilyenkor az elállítódott térérzékelés miatt történhet sérülés: pl. elesik, eldől az illető. Szóval mellettem a cimborám, előttünk a szoba fala, az ablakon át egy nagy, régi, téglából rakott tűzfal látszik. Salvia, 3 nagy slukk. Csavarodó érzés, a szoba falai eltűnnek, az ablakon át látott téglafal viszont bejön közém és a cimborám közé, akit már csak az ablakon keresztül látok, ami beépült a tűzfalba. A fal az égig ér és egyben messze lefelé. A padló ugyanis szintén eltűnt, azaz a mélység homogén színévé alakult, szóval lebegek. Hogy meddig, azt nem tudom megítélni, mert az időérzékelés is megváltozott. A világ aztán visszacsavarodik a normál kerékvágásba. Utólag kiderül, hogy több idő telt el, mint gondoltam.
Érzékelhetjük idegen személyek jelenlétét is. Másik példa: Csavarodás érzés nincs, de az előttem lévő asztalt és a rajta lévő tárgyakat egyszerre csak egyfajta kanyonként érzékelem, aminek mi az egyik oldalán vagyunk – az „úttörők” és én. Nem tudom, kik ők, szinte testetlen, ifjú lények, de át akarnak menni a túloldalra, és azt szeretnék, hogy én legyek az első. Nem erőszakosak, de érezhető az unszolásuk. Én nem akarok átkelni, és nem is teszem. Ebben a szolid ellentétben maradunk végig. Nem kényszerítenek. Aztán rájövök, hogy csak az asztalt bámulom, és a személyek jelenlétének határozott érzése is elhalványul, eltűnik.
Ittas állapotban is hatásos. Alkoholos példa: Már érzem, hogy kezdek berúgni, úgyhogy jöhet a Salvia. Becsukom a szemem, és nem nagyon tudom, mi van. Semmi gond azzal, hogy a széken maradjak, nyugodtan ülök, de beleveszek az élménybe, csak azt tudom biztosan, hogy valami történik. Visszatéréskor azt veszem észre, hogy egy félig halandzsa szövegű dallamot kántálok – némán. Egy idő múlva, szintén ittasan újra próbálkozom a Salviával. Megint ugyanaz az eredmény, csak most egy másik dallamot és szöveget hozok magammal. Azt hiszem, részben megértettem, mit jelenthet az, hogy a sámánok transzban szerzik, a szellemvilágból hozzák az énekeiket.
Vannak ismétlődő motívumok. Példa ismétlődésre: 1: Csukott szemmel forgó látvány és érzés tapasztalása, érdekes. Homokszerű átfolyás egy forgó korong cikkelyei között, a gravitációnak megfelelően. Női arc és személyének érzékelése tisztán, de nincs kommunikáció. Munkásmozgalmi ikonográfiába illő férfialakok is vannak, de nem olyan tiszták. Mozgó proletárszobroknak tűnnek leginkább, egyfajta gólemek. Amikor hagyom, hogy történjenek a dolgok, akkor teljes homokszemcse-átömlés, ekkor nem áll vissza a korong, hanem függőlegesen van a fő csatornája, kipereg belőle minden, és a nő arca teljesen kitisztul. Pozitív az élmény. 2: Ismét pártállami jelleg, most egy fickó, az arca elég tisztán „látható”, azaz inkább lelki szemekkel, szóval tudod, hogy néz ki. Valamilyen népfront-/úttörővezető stb. szintű tekintély, aki akar valamit, van benne valami szándék, ami át akar jönni, és némileg eltér a saját, szintén megfogalmazhatatlan szándékomtól. Idegen személyek jelenlétének érzése. Megy az idő rendesen. Az időt kevesebbnek érzékelem, mint amennyi valójában eltelik. (Előkészületi tipp: jó, ha nincs ketyegő óra vagy más ismert periódusú zajforrás/látvány, mert így könnyebben elveszhet az időérzékelés, ami jót tesz az élmény mélységének. A mozdulatlan környezet szintén jó hatású, és az a legjobb, ha te sem mozogsz.)